Charlie naplója

Bocs, tudom, hogy ez egy germanizmus. Olyasmi, mint „a macska fel van mászva a fára”, de hát mit tegyünk? Ez a szikár tény: le lettünk tartóztatva.
Mégpedig a hatóság által.
Mindössze öt nappal a második operációt követően történt, amikor a lábamból eltávolították az implantátumokat. Erről akartam írni legelébb, de az eset számunkra (hadd használjak itt többes számot!), a műtétnél is megrázóbb volt.
Pedig a műtét után így néztem ki, ami önmagában is egy katasztrófa.



A nejlonzacskó a merevítő kötésen azt a célt szolgálja, hogy ha a szédült imbolygás közben le is pisilném véletlenül a lábamat, annak ne legyen maradandó nyoma. A zacsi eldobható, és az élet megy tovább.
Vagy, ha nem megy, hát ölben viszik.
Engem naponta négyszer ölben vittek le, letettek az első fához, és utána botorkálhattam egy keveset. A piros kötés a lábamon nem gipsz (kutyákat nem gipszelnek), de pont annyira akadályoz a járásban. Pedig egy kis járkálás jót tesz, mert egyetlen helyre csak azon a kedves fiatalok vizelnek, akik a tavaszi-nyári hétvégéken a parkban múlatják az időt éjszakánként.
Szombaton azután levette az orvos a kötést, hadd gyógyuljon a seb!
Így már legalább sétálni tudtam a parkban.
Tegnapig!
Amikor tegnap délben leértünk, itt elől, a szökőkútnál, nem vidám biciklisták tekertek körbe-körbe,



hanem a rend éber őrei képeztek egy kisebb csoportosulást.
Már a park bejáratától kezdve élénken figyelték minden mozdulatunkat. Szinte látszott, hogy a fejükben a gondolkodásra tartalékolt agysejtek úgy pörögnek, mint a kis színes golyók az esti kenósorsoláson. Mi gyanútlanul mentünk hátra a biztonsági őr kuckójáig, de amikor ott a Papa lerakott a fűbe, láttuk ám, hogy követnek. És egy perc múlva körül is vettek minket.
Arra voltak kíváncsiak, hogy tudjuk-e, hogy kutyával a parkba bejönni tilos.
Jaj, erről van egy remek részlet Jerome K. Jerome (a K a Klapka rövidítése, akinek a nevét az író a 48-as hős tiszteletére kapta), Három ember kerékpáron című örökbecsűjében.
Nagyjából így:
"Miután a folyóparton letáboroztunk, váratlanul megjelent egy ember, aki aziránt érdeklődött, hogy tudjuk-e, mi a kihágás. Azt válaszoltuk, hogy ha szigorú esküvéssel állítja, hogy mi itt kihágást követtünk el, azt készséggel elhisszük neki..... Ezek után megkínáltuk egy kis dzsemes kenyérrel, amit olyan arccal utasított vissza, mint aki egy olyan szektához tartozik, amelynek tagjai a belépéskor fogadalmat tesznek arra, hogy hátralévő életükben nem fogyasztanak többé dzsemes kenyeret."
(Idézet vége!)
Aki még nem olvasta a könyvet, az sürgősen pótolja be!
De folytassuk a parki esetet!
A kutyák behozatalának tilalmára utaló kérdésre válaszolva: mit mondjak, nem tudtuk.
És rajtunk kívül lakik még a kerületben pár tízezer ember, aki nem tudta.
Budapesten nincs egyetlen közpark sem, ahonnét a kutyák ki lennének tiltva.
A háromfős hatóság azonban közölte, hogy ez azért van, mert a kutyák után a gazdák nem szedik össze a szart!
Mi tagadás, ilyesmivel már mi is találkoztunk. Ez a gazdi például közölte, hogy nem tudja összeszedni, mert nincs nála nejlonzacskó!



A hatóság kérdésére persze adekvát válasznak tűnt volna, hogy az mennyivel jobb, ha a parkból kitiltott kutyák a járdára kakálnak, de olyan mértékben összeszorult a torkunk, hogy szinte beszélni sem tudtunk.
Én mondjuk pláne!
Azt mondták, hogy kutyát egyébként csak a kutyafuttatóban szabad sétáltatni.
Hiába mondtuk, hogy most operálták a lábamat másodszor, és éppen azért, mert a kutyafuttatóban ripityára tört a könyököm. A Papa úgy gondolta, hogy egy nagyobb kutya ráugrott véletlenül a lábamra. Csakhogy ő háttal állt a jelenetnek. Akik látták, mást állítanak. Én viszont semmit sem láttam, csak azt éreztem, hogy leszakadt az ég.
Ennél amúgy még sokkal furcsább dolog is megeshet bárkivel. Mint tudjuk, Aiszkülosz, görög drámaírónak egy teknősbéka esett a fejére, és így halt meg.
Közparkban ráadásul!
Frissen operált lábbal tehát számos helyre kívánkozhat az ember, de egy kutyafuttatóba, ahol a baleset érte, semmiképp!
A vita nagyjából ekkor került holtpontra, ők azonban közben zordul engem figyeltek.
Nem tudom, mire vártak. Arra-e, hogy a közerkölcsöt sértő módon elkezdek bicegni, vagy hogy a borotvált, bal első lábamon a sebhely váratlanul begyógyul, és minket hazugságon lehet kapni.
Végül azzal váltunk el, hogy a vita eldöntésére felkérjük a kerületi jegyzőt.
Akinek a jelmondata „Sine íra et studio.”
Azaz: harag és elfogultság nélkül.
Maradjunk ennyiben, és szeressük egymást, amíg lehet!
Itt éppen Astorék jönnek szemben a Margit körúton. Nekik integetünk.

c1