Charlie naplója

Hát, ami azt illeti, tegnap egy kicsit kiborultam. Mármint a filmtől. Mindenkitől azt hallottam egyébként, hogy a film végét nem tudták megállni könnyek nélkül. És ilyet katonaviseltek is mondtak.
Gyönyörű film, na! Nem mondhatok mást, mint hogy mindenki nézze meg az első, adandó alkalommal!
Az ebrendészeti adóról meg nem is érdemes vitázni. Bevezetik oszt jónapot! Akinek ez kényelmetlen, vagy anyagilag elviselhetetlen teher, az tarthat végül is más állatot. Még nyáron láttuk ezt a kislányt a parkban ezekkel a pöttömökkel.



Látszik, hogy ezek itt tengerimalacok? Teljesen olyanok, mint az Állatkertbe nemrég érkezett vombatok.
Azt láttátok?

Csak a tengerimalacok kisebbek egy kicsit.
Ahogy ezt Karinthy, annak idején, olyan szépen megírta Szabolcska Mihályról:

„Az oroszlán olyan, mint a macska,
csak az oroszlán nagyobbacska”

Apropó: macsek!
Vannak itt a parkban páran. Van amelyik a KSH-ban lakik, mint például ez a pofátlan vörös itt.



A Bambusz gazdája látta egyszer, amikor ez becserkészett egy csapat galambot.
Ez itt Bambusz, a legrégibb haverom. Még csak két, vagy három napja volt itt, valamikor februárban, amikor összefutottunk fent a lépcsőn. Már akkor is az volt a taktikája, hogy feltörölte magával az egész kövezetet. Ahogy a profik mondanák: ő egy igazi földharcos!

Hát sajnos az a helyzet, hogy az utóbbi időben, már töksötét van, amikor lent játszunk a kertben, és így sok fénykép nem készülhet. De ez a kép vakuval azért összejött! Visszatérve a sunyi vörösre, az történt, hogy van itt a környéken néhány öreglány, akiknek minden öröme, ha galamboknak szórnak szét morzsát, rizst és mindent, amit otthon a konyhában nélkülözni tudnak.
Ellentétben a kínaiakkal, akik viszont mindent megfőznek, amit az utcán találnak.
Szóval, miközben a galambok ott csipegettek a bokroknál, a vörös macska elkapta az egyiket és átharapta a torkát.
Nem egy szép történet, igaz?
A másik macska meg, a szürke itt napozik a domboldalban. Belehunyorog a napsütésbe, mint kezdő X-faktoros a reflektorfénybe.



A kutyakert feletti ház kertjéből jár ide sütkérezni, mert oda szinte alig süt be a nap. És a domb oldalában, a bokrok alatt mindig van egy-két műanyag tálcán – néha friss, néha másnapos - macskakaja. Rendben: egyenek, ha már mindenki etet itt mindenkit! (Figyelem: ez sem politikai szöveg!)
Na, de a lényeg a macsekokkal kapcsolatban. A minap, amikor éppen jöttünk haza este a játszótérről, majdnem összefutottunk velük. A kolostor kertjében volt az egész szedett-vedett társaság, és éktelenül vernyogtak. Nem tudom, hogy kell-e magyaráznom, de szóval a macskák olyankor szoktak iszonyú vernyogásba kezdeni, amikor rájuk jön a dughatnék.



Ilyet láttatok már?
Az agyam eldobom!
Nem tudnám pontosan idézni, de egy Miskolczi Gáspár nevű, középkori természettudós, valami ilyesmit írt róluk, az Egy jeles Vadas-parkról címet viselő dolgozatában:
„A bak Matska felette igen buja állat. És ezen bujasága miatt megeszi az ő nősténnyének az kölykeit, amiért a a nőstény, ujabb kölykökre szert teendeni akarván, engedelmeskedni kénszeríttetik a bak Matskának.”  
Hát szép, archaikus szöveg, de „pfújabelemkijön”.
Kutyák ilyesmit nem csinálnak!
De hogy a macskabarátok se legyenek teljesen elkeseredve, beteszek ide egy linket a Hofi-Kós párostól: Macskaduett. Mulassatok jól!