Egy szóval sem állítom, hogy ez alatt a majdnem egy év alatt, amióta itt vagyok, még azt sem mondta nekem senki, hogy álljak arrébb. Sőt! Az igazat megvallva már részesültem testi fenyítésben is. Például amikor a Papa kenyere javát megettem. Gondoltam, ha ő már megette a kenyere javát, sorra kerülhetek én is.
De tévedtem.
Persze ez a kis legyintés semmi ahhoz képest, amit pont egy éve hallottam. Ide beteszem az újsághírt, de csak az nézzen bele, aki bármilyen szörnyűségre fel van készülve!
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/addig-tartottak-bezarva-mig-ehen-nem-halt-2035698
És akkor térjünk rá a témára, ami miatt ma a naplóírásba belekezdtem!
Ebadó lesz!
Pontosabban „ebrendészeti hozzájárulás”.
Gondolom, akik a naplómat olvassák, azok többnyire kutyások, és így pontosan tudják, hogy egy csomó olyan kivétel van, amikor nem kell a kutya után fizetni. Ha vakvezető, ha rendőrségi, ha ivartalanították és chipet ültettek be neki. Vagy, ha menhelyről fogadta be a gazdija. Ami nagyon rendes dolog egyébként.
Ami viszont nagyon nem rendes dolog, hogy állítólag már van, aki azt tervezi, hogy a kutyáját leadja egy menhelyen, és utána visszamegy érte a sarokról, és örökbe fogadja. Ehhez ugye mindössze a leadást kell a menhelynek visszadátumozni!
A magyar mindig is fifikás nép volt, soha nem volt itt még olyan nagykapu, amely mellett ne lett volna egy tucat kicsi is egyúttal. Hogy a törvény alkotója, és annak a végrehajtója egy ilyen esetet hogyan ítél meg az nem egy ilyen kiskutyára tartozik, mint amilyen én vagyok. De annyit megmondhatok, hogy ha engem csak egyetlen órára beadnának valami menhelyre, én soha az életben senkit sem szeretnék látni többé a családból.
És ezt komolyan gondolom!
Mivel azonban szerintem ember és kutya, vagy éppenséggel kutya és ember viszonyát csakis a szeretetre lehet alapozni, mesélnék nektek valamit.
Van egy film, a címe Hachi, a leghűségesebb barát. Egy professzor (Richard Gere) talál rá Hachira az állomáson. Befogadja, és ez egy örök barátság kezdete lesz. Hachi, a kiskutya minden nap kimegy az állomásra, és várja a gazdit. Azután, egy tragédiát követően a gazdi már nem jöhet soha többé. De a kutyus továbbra is minden nap kimegy, az elé a vonat elé, amelyről a gazdi, a jól ismert mosolyával, már soha többé nem fog leszállni.
Ez itt alább, egy kicsit hosszú linknek tűnik, pedig csak egy kétperces ízelítőt nyújt a filmből.
http://www.port.hu/pls/me/media.print_media_popup?i_area_id=6&i_object_id=108611&i_topic_id=&i_is_picture=1&i_is_video=1&i_org_id=&i_media_id=240795
Mi, kiskutyák, ennyit tudunk nyújtani az embereknek. És ha cserébe azt kapjuk, hogy havonta fél kiló, olcsóbb fajta kutyatáp áráért elzavarnak a meleg otthonunkból, akkor ez a világ nagyon rosszul van összeszerkesztve!
Figyeljétek, hogy mit nyilatkoznak ebben a riportfilmben néhányan?
http://index.hu/video/2011/11/26/ebado/
Nem kommentálnám, de úgy néz ki, hogy az Újlipótban megállt az ész és, állva is maradt.
Én tudom, hogy vannak emberi tragédiák is. Kiköltöztetnek családokat a lakásukból, mert azt a bank elárverezte. Vagy egyszerűen elsodorja a házukat a tavaszi ár, vagy a vörösiszap. Abba most nem szeretnék belemenni, hogy emberek egy rossz döntés, vagy egy természeti katasztrófa miatt kerültek-e szörnyű helyzetbe. Annyi tudok viszont, hogy egyetlen kutyának sincs döntési joga abban, hogy melyik családhoz kerüljön. Vették-vitték, passz.
Ezt a megdöbbentő mondatot az interneten találtuk:
„Ma Magyarországon csaknem egymillió kóborló, kivert kutya található.”
Gondolkozzatok el ezen! Nem biztos, hogy ez a rendelet azért született meg, hogy minden kutyatartó ezentúl parizeren éljen, mert az állam még a gatyáját is lehúzza róla. Ez az egymillió kutya mind-mind tartozott valakihez, valamikor. Aki először akarta, utána meg nem akarta. Nem azért, mert sokallta az ebadót – ami akkor ugye még nem is volt – hanem azért, mert a kétbites agyával nem tudta felfogni, hogy a kutyák is érző lények.
Bocsássatok meg, hogy ez a mai naplórészlet ilyen szomorúra sikerült!
Ezért búcsúzóul vessetek egy pillantást erre a boldog kutyára! Summer a neve, és nekem jó haverom. Ott áll a késő őszi napsütésben, és éjszakánként semmi sem zavarja meg az álmait!.JPG)
