Charlie naplója

Az idézettel kapcsolatban nem vagyok hajlandó további, aktuálpolitikai vitákba bonyolódni, tehát lapozzunk!
Van egy Morzsi nevű kiskutya a parkban, akit – szerintem – kevesen ismernek.
Ha őszinte akarok lenni, én sem sorolhatom a régi ismerőseim közé. Több oka is van annak, hogy másfél év alatt nem sikerült összebarátkoznunk, noha – főleg esténként – gyakran találkozunk.
Morzsi éjszakás műszakban van jelen a parkban, ahol az idejét számomra teljesen érthetetlen apportírozással tölti. Ez olyasmi, mint amit a kissé antipatikus vizslák végeznek vidéki körvadászatokon.
Vidéki? Na persze! Vadásztak régebben a Rákóczi téren is, de annak már vége.
Szóval ez az apportírozás abban áll, hogy a gazdi eldobja a labdát, kiskuty meg elrohan, és visszahozza. Fantáziát a játék nem igényel. Ahogy ezt mondani szokták: egyéni, szoc probléma.
Én hálát adok a sorsnak, hogy nekem vannak barátaim, akikkel játszhatom.
Nagyon sok!
És itt jön majd a meglepetés!
Amikor egy este először futottunk össze Morzsival, boldogan rohantam oda, hogy együtt játsszunk egy jót. Nem kis megütközést váltott ki a részemről, hogy Morzsi roppant barátságtalanul megmorgott. Sőt: rám is támadt.
Na, attól kezdve a közelébe sem mentem. Gondoltam, le vagy te…..!
És ha van macskátok, az is.
Jaj, ez nektek biztosan nem volt meg, mert nagyon régi vicc! Elmondom.

Bemegy a fickó a kocsmába, a szivarzsebéből kikukucskál egy egér. A fickó leül a söntéspulthoz és rendel egy korsó sört. Kortyol párat, majd odalöttyint egy keveset a pultra, amit az egér a zsebéből előbújva, boldogan elkezd lefetyelni. A vendégek hüledeznek, a kocsmáros pedig elkezd kiabálni:
-Azonnal takarodjanak a kocsmából!
Erre a fickó felkel, zsebreteszi az egeret, és elindul kifelé. De az ajtóból még visszaszól:
- Le vagytok szarva.
Mire az egér kidugja a fejét a szívarzsebből és odakiáltja:
- És ha van macskátok, az is.
Ez a szólás a kiterjedt családban generációról generációra száll.

„Ha van macskád, az is!”
Szóval így vélekedtem magamban, és attól kezdve kerültem Morzsit. Nem volt egy nehéz feladat, mert ő eszeveszetten rohangált az immár világító labdája után a sötétben, a gazdija meg vagy telefonált, vagy zenét hallgatott.
Egy ideje azonban a Morzsi mindig odaszaladt hozzám, ha arra sétáltunk esténként. Ma pedig megtörtént a csoda. Odahozta a korábban féltve őrzött labdáját, letette elém, és megszimatolt elől hátul.
Hát mi ez, ha nem barátság?
És én még azt hittem, hogy a szíve helyén egy világítós, műanyag labda van.
De Morzsiról sajnos nincs fényképem, mert az éjszakai felvételekhez nem vagyunk ellátva hőkamerával, mint a tompai határőrbázis.
Helyette itt van egy kép Lénáról és Kátyáról, amint épp az út fáradalmait pihenik ki a sétány padjai körül.



Velük sem sokat játszom, gondolom, nem kell magyaráznom, miért.
De nincs harag.
Igaz, mostanában nem nagyon játszom senkivel sem. Ami nagyon szomorú, ha jobban belegondoltok. A játék ugyanis az élet értelme. Már az emberek tudományos elnevezése sem homo sapiens, azaz a gondolkodó ember, hanem homo ludens. Azaz: a játékos ember.
Hát hogyne lenne akkor játékra mindig kész egy kiskutya!
De engem a baleset óta nagyon féltenek. Néha-néha azért játszhatom egy kicsit a Hugóval, vagy Lujzával, a sétatér padjai mögött a fűben.
Itt Hugóval:



Nem könnyű kideríteni, hogy hol végződöm én, és hol kezdődik Hugó.
Ezen a képen pedig Lujzával.



Aki a gazdája szerint még nem feküdt le senkinek!
Hm.
De ha idegen kutya jön, akkor többnyire felvesznek, mint Liz Taylort a Kleopátrában.
Igaz, őt nem a kutyák miatt.
Pedig most lenne nagyon szép az élet. Virágzanak a fák,



és gyönyörű a virágágyás is a park közepén.



Ahányszor erre járunk – márpedig ez naponta többször is szerepel a programban, mindig fényképezi néhány turista. Senki sem gondolta volna, amikor az árvácskákat elültették az ősszel, hogy tavaszra így fog kinézni. Mert ősszel nem volt valami látványos.



A domboldalon pedig már illatoznak az orgonabokrok, és amikor a nap is süt, minden együtt lehetne ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.



Ugye mennyire szép?
De sajnos a második műtétre még egy jó hónapot várni kell. Akkor fogják ugyanis kiszedni a rengeteg drótot és csavart az operált lábamból. Mert jelenleg annyi fém van bennem, hogy akár mágnessel is mehetnék sétálni póráz és nyakörv helyett.
Ezért nagyon nagy szükség van most a pozitív gondolkodásra. Meg valami alternatív programra.
Hát addig majd kirándulunk néha, hogy ne legyen annyira unalmas az élet.