Charlie naplója

 Szép szó, nem? Szép hosszú, és rengeteg e van benne.
Epepe, ha értitek, mire gondolok.

Habár nem volna helyes egy kiskutyától, ha feleslegesen bocsátkozna nyelvészkedésbe, de szilárd meggyőződésem, hogy derék, derekas embernek az olyan férfiembert hívták, akinek már legalább két rőfben mérték a gatyakorcát. Lehetett jó munkás, aki szíjas, inas, vékony ember volt, de arra mindig rávetült, hogy netán gilisztás.
Vagy, másképp szólva, egyszálbélű.
Vagy egyszerűen: nincs mit ennie.
Mondták asszonyokra is, hogy derék fehérnép. Ennek a jelenkori, városi változata, hogy „nagy kofferba lehet jól pakolni!”
További etimológiai részletekbe azonban nem szeretnék belemenni. Legyen itt a példa mindenki számára, hogy kiskutyának immár elég derekas vagyok.



A szomszéd bácsi lakását őrzöm éppen a lábtörlőn heverve. Csaknem úgy, mint Arany Jánosnál az a bizonyos, kiszolgált kutya, aki „a küszöbre lábát, arra állát nyújtja”. Csak én ezt ezúttal inkább fordítva teszem. Ahogy régebben mondták vidéken:seggel a Hold felé.
Jaj, erről van egy óriási képem:



Jó, mi? Kőművesdekoltázs.
Vagy ahogy a Bernadett és a Pistike szokták mondani – ők vannak A halak jegyében című részben a tengerparton Bordeauxban – „szerelőhal”.
Mert legyen valaki bármilyen mesterember – festő,üveges, vagy karosszéria-lakatos – előbb, vagy utóbb ki fogja mutatni.
Na, nem a foga fehérét.

De, ha már a mesterembereknél tartunk, néhányan megjelentek a napokban a téren a szökőkútnál, hogy elvégezzék a tavaszi, karbantartási munkálatokat. És miután végeztek a műkő csiszolással, takarítással és vízvezeték szereléssel, boldog láblógatással szemlélték az eredményt.
Ti mostatok már gumicsizmában lábat?
Azt így kell:



Azóta már ismét működik a szökőkút, és a park is napról-napra szebb lesz, ahogy zöldül a fű, és virágoznak a fák:



Ide igazán öröm lejönni, és játszani a fűben.
Persze, csak visszafogottan.



Persze, sokat futkosnom azért még nem szabad, mert még csak sokára fog teljesen meggyógyulni a lábam. Így ez most egy fura helyzet:futni már tudok, menni még csak bicegve.
Jaj, megvan a vicc a nyugdíjas nénivel a reumatológián?
- Mi a probléma nénike? – kérdezi az orvos.
- Nem tudok menni.
- Nem? És akkor hogyan tetszett idejönni?
- Ja, jönni azt tudok. Menni nem.
Visszatérve tehát a kezdetekhez: azért vállasodtam meg egy kicsit derékban, mert sokkal kevesebbet mozgok, mint korábban. Nem pedig azért, mert sokat eszem! Tudjátok, kik esznek sokat? Az a pár vetési varjú, akik a park legnagyobb platánfájának a csúcsában fészkelnek.
Ezen itt, ni!



Ott van fent, a kép közepén, az a sötét folt.
Látjátok? Nem látjátok? Na látjátok!
A minap, egy déli séta alkalmával azt láttuk, hogy az egyikük a szemetesről repül fel, a csőrében egy hosszúkás darab kajával. Ami lehetett kenyérhéj, csirkebél, de akár döglött gyík is. A szemeteshez érve viszont azt láttuk, hogy a kosár tartalma szerteszét hever a kavicsos sétányon. Volt ott az egyik ételszállító cég dobozában, maradék kelkáposzta főzelék (de lehetett akár mákos tészta is), üres papírzacskó, továbbá két teli nejlonzacskó. Utóbbiak láthatóan kutyaszart tartalmaztak. Az egyik egy akkora adagot, amekkorát egy jegesmedve hagyhat hátra, miután megemésztett egy növendék borjúfókát.
Kicsit fintorogva visszaraktuk az egészet a szemetesbe. Este azonban, amikor megint arra jártunk, a szemetes ismét a sétányra volt pakolva.
De ez még semmi, mert ami most jön, attól leesik az állatok.
Vannak ugye kukázók, akiket a városi szleng tonnerbúvároknak nevez. Ők mindent kiszednek a kukákból, ami másodlagosan hasznosítható.
Élelmiszert is!
Így, kedvenc területük a sarki fűszeres kukája, amely éjjel-nappal az utcán áll. De a számos kuncsaft között nemcsak olyanok vannak, akik visznek: vannak olyanok is, akik hoznak.
Szemetet persze. Nos ezt elégelhette meg a bolt vezetője (vagy ki tudja, ki?), és a napokban egy tacepaó jelent meg az említett kuka felett.
Lássátok feleim!



Korábban ez volt a leláncolt kuka (vö: A leláncolt Prometheus!). Azért láncolták le, hogy az erre ólálkodók ne tudjanak semmit sem kivenni, sem betenni.
Logisztikai stop.
És aki nem tudta a szöveget kisilabizálni, annak itt van közelebbről:



Komoly fenyegetés, mi?
Na, most szólnánk azért, hogy közterületen, büdös húsokat tartalmazó kukát, napokon át tárolni nem szabad. Lehet, hogy ez egy fájdalmas értesülés, de inkább innen tudják meg, mint az ÁNTSZ-től.
Mert azok először büntetnek, utána kérdeznek.
De befejezésül beszéljünk valami vidámabb dologról!
Meleg van, országos hőmérsékleti rekordok dőlnek meg nap, mint nap. Amikor szombaton este kilenckor feljöttünk a parkból, a sarki hőmérő 26 fokot mutatott.
Árnyékban? – kérdezte valaki másnap.
Árnyékban? Este kilenckor, mi?
Hát, nem láttuk jól: sötét volt.
Utóirat: ma, vasárnap délután, megcsúsztam otthon a parketten, miközben fel akartam ugrani az ágyra. Szerencsére csak egy rándulás volt, de egy órán át nagyon rosszul érezte magát az egész család. Úgyhogy ne kérdezzétek, hogy vagyok!
Mert szarul.
Bár, ahogy az írek mondanák: it could be worse.