Charlie naplója

Hétfőn délelőtt ismét kocsiba ültünk, és irány a rendelő, ahol a műtétemet végezték. Nem kellett sokat várakozni, hamar sorra kerültünk. Én ígéretet tettem rá, hogy békésen tűröm a varratszedést (volt egye plusz az utólag betett négy kapocs is), és cserébe nem tettek rám sem szájkosarat, sem más kényszerítő eszközt nem alkalmaztak.
Ha valamit utálok, az az erőszak. És félek is az ilyesmitől.
Meg kell, hogy értsetek: én mindössze öt kiló vagyok. Egy átlag ember vagy tizenötször ennyi. Őszintén: ti egy cseppet sem aggódnátok, ha egyszer csak szembe jönne egy  másfél tonnás rinocérosz, és vidáman mosolyogva közölné, hogy csak egy aprócska műtétről lesz szó!
Ráadásul ez az ember itt még csak nem is mosolygott!
Bár itt csak deréktól lefelé látszik, higgyétek el nekem!




A Mama tehát átadott az asszisztensnek, aki igyekezett keményen lefogni, de – mint említettem – erre nem volt semmi szükség. Nem kaptam fájdalomcsillapítót sem, egyszerűen férfiasan tűrtem, ahogy az összes holmit eltávolítják a bőrömből.
Gondolom, még ezen a fotón is jól látszanak a kapcsok!
Egyszer szisszentem fel mindössze, de akkor is csak azért, mert egy nagyon érzékeny pontomat nyomták meg.
Bezzeg a Papa oda sem bírt nézni! Megcsinálta a fotót, és utána szégyenlősen elfordult, mint az érintett felek egy-egy nokiás doboz átvételénél.
A lényeg, hogy most már szabadabban mozgok. (A nokiások viszont nem!)
Szerencsére szép az idő, még kora este is kellemes meleg van. A nappali hőmérsékletről nem is beszélve!



Az látszik, hogy 38 fok van? Ez azért már májusban is komoly lenne! Fürdenek a fák a tavaszi napsütésben, a tél elején kiültetett virágok a központi ágyásban kinyíltak, és a napokban újabb virágokat is ültettek közéjük.
Most így néz ki ez a rész:



De boldogan napoznak a tölgyfák kérge közt a bodobácsok is.



Olyan nagyon nem köt le a látvány, de azért egy pillanatra megnéztem őket.



Mint elfogyasztható fehérje, szóba se jöhetnek, az viszont roppant érdekes, hogy kettesével össze vannak ragadva. Állítólag volt egy film, úgy negyven éve, hogy A madarak is, a méhek is.
Sokan azt hitték, hogy egy természetfilm, de végül kiderült, hogy a szexről szólt az egész. Gátlásosabb családapák ezzel a bevezetővel okították régebben fejletlen kamasz fiukat.
De hogy egy kicsit szolidabb témára térjünk: amit rettenetesen szeretek az az, ha a hasamat „vakirgálják”. Azt mindennél jobban élvezem. Az még a parki futkosásnál is sokkal többet ér. Nézzétek meg! Itt nem érdekes a lábtörés, gyógyulástól viszkető seb, a pajtások hiánya. Semmi.
Csak ájult öröm van.



Kell is, hogy legyenek ilyen kellemes pillanatok az életben, mert sokszor gondolok félve arra, hogy bizony májusban még vissza kell mennünk egyszer a rendelőbe, mert a drótokat, a szögeket, meg egyéb fémtárgyakat még el kell távolítani majd a lábamból. Néha a Papa azt szokta mondani, hogy addig majd mágnessel sétáltat, de látom, hogy ahányszor rám néz, egy kicsit mindig elhomályosul a szeme.
Ismeritek az obligát kérdést, hogy lehet-e őszinte barátság férfi és nő között? Nos, erről a vélemények megoszlanak. Állítólag a plátói kapcsolatok legfőbb akadálya némileg összefügg a fent említett bodobácsokkal.
Összefoglalva: vagy lehet, vagy nem. A dolog kétesélyes.
Na és ember és kutya között?
Szerintem igen.
De hogy ne vegyük annyira kőkeményen ezt a dolgot, itt van két részlet a Snoopyból.

https://www.youtube.com/watch?v=MYUcJc0yNR8

Kölcsönös és érdekmentes szalonnasütés, mi?
És akinek van kedve, itt meghallgathat még egy betétdalt: „Én meg te, két lángelme”.

https://www.youtube.com/watch?v=GorFKCNC0zE

Mintha csak rólunk szólna, nem?
Persze lehet, hogy ezt mindenki nem tudja megnézni. Akik nem, azoktól elnézést kér a szerkesztőség!

Bezárólag.
Ma, amikor felteszem azt a naplóbejegyzést az internetre, éppen három hete annak, hogy a baleset ért. Már lábadozom, és ha kissé még sántikálok is, azért futni már tudok néha. Ma is megkergettem két, morzsákat csipegető galambot. De amikor meghallom a kutyaugatást a domb túloldaláról, mindig elszorul a szívem. Attól félek ugyanis, hogy a Mama már soha többé nem enged a futtatóba a nagy kutyák közé.
Pedig nagyon szép volt ott az élet!