Charlie naplója

Őszintén bevallom, hogy a hasamat nagyon szeretem. Mondják ugyan, hogy aki azt állítja, hogy egy férfit a hasán keresztül lehet legjobban megfogni, az egy fél arasznyit tévedett, de ezzel nem foglalkozom. Szeretek enni. Sajnálom azokat, akik felturbózott, ámde teljesen ismeretlen eredetű száraz eleségeket fogyasztanak, vagy gusztustalan szószokban úszkáló, grönlandi bálnából készült falatkákat találnak esténként a tányérkájukon.
Én egy ínyenc vagyok, habár nem ennyire!


 

Mivel a hírek a hétvégi ínyenckedésről szóltak, szombaton úgy gondoltuk, hogy kimegyünk a Kézműves magyar ízek vásárára. Senki se gondolja, hogy ez egy egyszerű feladat! A bejáratnál ugyanis rögtön ezzel a táblával szembesül az ember:


Már persze, ha hozott egy hokedlit magával, mert amúgy nem látja. Olyan magasra tették, hogy Dirk Nowitzki is simán elsétálhatna alatta.
És mi a kiírás lényege? Hogy állatoknak tilos bejönni? Ezt nekem mondjátok? Nekem? Aki a bőrdzseki alól kikandikálva is látom, hogy se vége, se hossza a szabálysértegetésnek. Mert ha állatoknak tilos, akkor ők hogy kerülnek ide?


Átjöttek a zöldhatáron, mi? És ha rájuk jön a szükség – kacsákra elég gyakran rájön (van is erről egy szép magyar mondás, amit most nem idéznék) – akkor leröppennek a Dunapartra?
És a hal? Az nem állat?


Jó, bizonyos helyzetekben nem. De akkor már olajos heringnek hívják. Vagy halászlének. Ezek viszont, itt a tóban, ugyancsak élnek. A táblakihelyező tudtával ráadásul. Nyilván ő volt az is, aki ezt a másik tiltást egy kőre rákalligrafálta. Ezt, hogy a halak etetése tilos.


Persze, aki fizet, az etetheti őket!


Szóval, elég sok kirekesztésbe sikerült beleszaladni – pedig legalább kétszer van hetente rasszizmus-ellenes világnap! – mire végre eljutottunk a B épülethez, ahol a hírverés szerint a magyar ízek vásárára sort lehet keríteni.
Lehet jól látni? Ott a tábla!


Innen már csak húsz lépés, azután lehet is visszafordulni. Az ajtó ugyanis zárva van! A kiállítás ugyanis a C épületben van. De nem ám öt perce hurcolkodtak át! Már tegnap este oda pakoltak be. Most fél 11 van, és valakinek most jutott az eszébe, hogy „ne arra tessenek menni, mert ott semmi sincs!” És letették ide ezt a kis táblát, ni:


Na, de mindegy is, mert ruhatár van, belépődíj, biztonsági őrök hada. A kiállításra még egy imádkozó sáskát sem lehetne a mellényzsebben bevinni (igaz, annak most nincs is szezonja), nemhogy egy akkora kutyát, mint amekkora én vagyok. Így, egyelőre nem fogom megtudni, hogy milyen a házilag készített tojáslikőr. Pedig azt nagyon szeretném megkóstolni egyszer. Mert mi van benne? Tojás? Azt szeretem. Cukor? Azt is szeretem. Alkohol? Na, az vesse rám az első csúnya pillantást, aki azt nem szereti! Mindegy. Otthon majd csinálunk, a Nagymama receptje alapján egy üveggel. Vagy kettővel.
Annak pedig, aki velünk együtt lemaradt a nagy zabálásról, kárpótlásul megmutatjuk, hol készül az igazi, székely kürtőskalács.


Akik a képen látszanak, azok a székelyek. Ami nem látszik, az a kürtőskalács. Nyilván elfogyott, átmenetileg. Nem kürtös! Az egy hangszer. Akárcsak ez a tárogató itt, a kirakatban.


Tudjátok, mit kell csinálni, ha valahol nagyon elkezdenek tárogatózni? Egy fél citromot kell előttük szopogatni! A hatás óriási lesz! De ki lehet próbálni trottyos-zenekarral is! Hatalmas buli!
Itt van például ez a zenekar: When the saints go marching in.

https://www.youtube.com/watch?v=LOluh_1_rlw&feature=related

Amikor a szentek citromot szopogatnak. Agyamat eldobom! De hallgassátok meg, mert nagyon jó! (A felvétel még a Kathrina előtt készült!)
Na, szevasztok!