Charlie naplója

Ha már az előző részben olyan nagyon belebonyolódtunk a kulinária rejtelmeibe – jaj, arról meg is feledkeztem, hogy a tortát a Zsuzsika hozta (ő a Zserbó gazdája, és a parkban készült képen a bal szélen áll)-, mert a tiramisu torta az ő specialitása.
A bevezető mondást amúgy a híres, ókori, görög orvosnak, Hippokratésznek tulajdonítjuk. Ő az egyébként, akiről a Hippokratészi esküt is elnevezték.
Meglepő, nem?
De ennél sokkal meglepőbb lenne, ha én, aki rettentően szeretem a dinnyét – ahogy az a lenti képen látszik is – idővel olyan dinnye lennék, mint…
Na, ne példálózzunk inkább! Lássuk a dinnyét!

Dinnyét persze még azelőtt ettem, mielőtt Lőrincre rájött volna a szükség. Mert azt, hogy Lőrinc nap után a dinnye nagyon punnyadt lesz, már a régiek is tudták. Ők egyébként úgy mondták, hogy „Lőrinc belepisált a dinnyébe”.
Ezek a régiek kimondták azt, ami a szívüket nyomta, igaz?
Jaj! Megvan az a vicc, amikor az egyetemista kislány elmegy falura népdalt gyűjteni?
Kérdi a tanácsházán – így hívták azelőtt a polgármesteri hivatalt – hogy kit ajánlanának, aki sok régi mesét, meg népdalt ismer.
-Hát a Pista bácsi, a vótt kondás az alvégen! Csak osztá’ vigyázzon vele, mer néha nagyon disznókat mond!
Nos, a kislány nem volt ijedős, megkereste az öreget. Miután illően köszönt, megkérte, hogy énekeljen neki néhány régi nótát a magnóra. De disznót azt nem mondjon – tette hozzá – helyette hümmögjön inkább! Na, az öreget nem olyan fából faragták, hogy nagyon kéresse magát, ha lyányok kérik szépen. Rá is zendített azonmód, hogyaszongya:
„Csavaros a, csavaros a hüm-hüm f@sza.”
Nagy kár, hogy Bartók Béla ebből a szórásból kimaradt, nem?

De visszatérve a görögdinnyére, nem ez az egyetlen gyümölcs, amit nagyon szeretek. Szeretem az almát és a szőlőt is. A szőlőből pedig leginkább az apró szemű,  édes saszla szőlőt. Ha a piacon azt látjátok kiírva, hogy „chasellas”, nem kell megijedni! Az az!
Ha már a piacnál tartunk: az olcsó, olasz szőlővel vigyázzatok! A külseje kemény, a belseje meg ízetlen. Nem értem miért! A szőlőtermesztést szinte egész Európában a rómaiak honosították meg. Vagy, ha mindenütt nem is, nálunk biztosan.
Ehhez képest ezek a korai, fehér szőlők mintha teszkósítva lennének.
Hoppá! Új kifejezés született a szarra! Olé!!!!!!!!!!!!!

Ja, és jóllehet az nem gyümölcs, a sárgarépát is nagyon szeretem. Nagyon egészséges. Bár azt a mondást, hogy ettől tanul meg a gyerek fütyülni, csak egyetlen nép ismeri.
Hogy ez melyik nép, az lesz majd a 200 ezer forintos kérdés.
Ami viszont egyáltalán nem meglepő, hogy mi, kutyák gyakran eszünk füvet. Ezen a képen én is szorgalmasan legelek.

De nem azért, mert tartom magam az Íráshoz, amely szerint „ ⁶Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket.  ⁷A tehén a medvével legel, fiaik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha.”

Na, annak ellenére, hogy ez Ézsaiástól van, mi kutyák azért eszünk füvet, hogy hányhassunk tőle. Szomorú, de így van.
Mondhatott bármit Izajás!
Az persze szörnyű lenne, ha konzerveken, meg zacskós kutyatápon kellene élnem! A kutyák ugyanis – ha valaki másképp hallotta, szóljon! – húsevők.
A dolgok az emberiség hajnalán ugyanis nem úgy történtek, ahogy az a gyerekeknek szóló tündérmesékben le van írva. Szó sem volt arról, hogy egy pisze ősemberfinak hazavitt a fater egy bokorban talált farkaskölyköt. Akit azután felneveltek, és amikor a fiúnak megvolt a bármicvója, együtt jártak a farkassal vadászni.
Frászt!
Ez már azért is problémás lett volna, mert mire az ősgyerek felserdül, az öreg farkas akkorra már a hamut is mamunak mondta volna.
Nem hogy vadásszék!
Az emberek és a kutyák – akkoriban persze még nem beagle és magyar vizsla, vagy sétatéri keverék! – rájöttek, hogy együtt vadászni eredményesebb. A kutyák, mivel gyorsak voltak, bekerítették, és az ember felé hajtották a kiszemelt vadat. Az ember meg előugrott valami fa, vagy bokor takarásából, és elkiáltotta magát, hogy „Kérem a jegyeket és a bérleteket!”
Ettől azután az űzött vad rögtön kifeküdt.
Akkor az ember a vadat a késével megnyúzta és feldarabolta. A karmonádlit, meg a dagadót hazavitte, hogy legyen az asszonynak is valami dolga, a kutyák pedig megették a belsőségeket.
Ja, és a csontokat elásták, gondolva a szűkösebb napokra. Ez később annyira a szokásukká vált, hogy az óvatosabb gazdák manapság is benéznek este a párnájuk alá, hogy nincs-e ott elrejtve egy-egy velős csont.
Nálam egyébként ettől nem kell tartani, mert csak csirke, vagy kacsaszívet eszem. Azt viszont egy ültő helyemben. Vagy, ahogy a francia mondja: stante pede.
Meg persze a tyúkhúslevesből kiemelt nyakakat, mint ezt korábban már említettem volt. Utóbbiakat persze apróra összetörve. Amikor hallom, hogy a Mama a konyhában kalapál, már tudom, hogy nem a karnishoz ver szöget a falba, hanem itt a vacsoraidő. 
Ezt a trükköt egy Pavlov nevű orosz is felismerte, de ő a csengetős variációt részesítette előnyben. Pfúj, ronda egy történet, de hát így tudtuk meg, mi a feltételes reflex.
Aki nem tudná, hogy a kifejezés mit jelent, hát ezt: árleszállításkor rohanni kell a boltba!
Megvan még a sztori a két papuccsal? Amihez egy harmadikat is adnak?
Na azért!
A témára visszatérve, úgy hallottam, hogy kutyákkal történő hajtóvadászatot épp a napokban próbálják betiltani Angliában. A derék britekről csak nagyon hosszú és unalmas filmeket találtam falugratós lovaglásokról a youtube-on(lehet, hogy már a vadászós filmeket is betiltották?), de itt van egy kis bemutató. Igaz, fekete fehérben.

 http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=111

 És a végére még egy kép: Bambusszal, Bogyóval, Kókusszal, Pankával.
  Meg persze, velem!

Mára elköszönök: legyen kellemes a hétvégétek!
Let’s Snoopy dancing!

https://www.youtube.com/watch?v=IO3zEeusKWU&feature=related