Charlie naplója

Mondhatnám azt is, hogy a falka.
Mielőtt rátérnék a többiekre, még mesélnék a játékról egy kicsit.
Mint mondtam már, fix időpontunk van délután. Ez nem jelenti azt, hogy máskor nem járok erre. Csak reggelente, amikor a Mamával sétálok, olyankor szinte csupa nagykutya jár ide. De azt esti műsor más! Ilyenkor messze környékről érkeznek a többi kiskutyák. Van, aki először jön, és fél, de idővel mindenki belejön a játékba.
Vannak persze, akiknek más a gondolatviláguk, vagy másképp szocializálódtak az idők során. Ők vagy az eldobott labda után rohangálnak, vagy – és ez a legrosszabb – belebolondulnak a futballba, és képesek órákon át rohangászni a focipálya kerítése mellett, abban a reményben, hogy a labdád egy pillanatra megszerezhetik.
Szmájli például, aki egyébként a világ egyik legokosabb collieja, már valóságos futóárkot koptatott a kerítés tövébe.
Mintha ezt nevezte volna Marx Károly árufetisizmusnak. Legalábbis azt hiszem, habár én nemhogy a közgázra, de még a mellette lévő Nagycsarnokba sem jártam.
Jártam viszont egyszer a Mammutban. Nem hivatalosan persze, mert onnan a kutyák ki vannak tiltva, hanem inkognitóban. Az inkognitó egy olyan ruhadarab – ha valaki nem tudná – amely elváltoztatja az embert. Mint Mátyás királyt a cifraszűr. Na én meg a Papa lemberdzsekjébe bújtam jó mélyen bele, amíg körülnéztünk. Hát, túl sok érdekeset nem láttunk, de ettől eldobtam az agyamat. Nézzétek:

Látjátok?
Nem látjátok?
Na látjátok!
Régen ugye az volt a reklámok csúcsa, hogy „Cipőt a cipőboltból!” Nehogy valaki a hentesnél keresse. De ez valami csúcs! Mire tetszettek gondolni? Hogy lesz, akinek három lába van? Vagy csak arról lenne szó, hogy aki két PÁRAT vesz? Akkor ezt miért tetszettek lespórolni róla?
Mennyit kereshet itt egy reklám-marketinges? (Nyolc elemivel?)
Ja! Meg a szegedi papucsnak nincsen párja, mi? Akkor az egy darab?
De vissza a csapathoz!
Minden esetre, mi mindenkit barátsággal fogadunk. Egyetlen elvárásunk van, az új vendég szeressen játszani. A savanyújóskák hamar kikopnak a társaságból.
Előítéleteink azonban nincsenek! Az alábbi képen, amelynek nyugodtan lehetne az is a címe, hogy Godotra várva, éppen egy Astor nevű kiskutya érkezését figyeljük a "nagylépcső" felől.

Úgy állunk ott hármasban - Bogyó, Bambusz, meg én - a kőpárkányon, mint Hunyady a szirttetőn (a költő szerint), amikor várába szállt nyugodni.
De ez a nyugalom csak pillanatokig tart, mert a ahogy a páciens megérkezik – nincs mese! – játszania kell!

Itt például Astor, miután megérkezett, szeretne máris csatlakozni. A kép jobb szélén a másik legjobb haverom, Bambusz látható. Ő egy tibeti terrier. Aki a kép alapján réti fülesbagolyra tippelt, az nem nyert, vehet egy másik sorsjegyet!
De Bambuszról majd egy egész fejezetet írok, mert - még valamikor januárban - ő volt az első játszópajtásom.

A fenti képen pedig Panka próbál menekülni - Panka az a szürke kiskutya, amelyik olyan, mint egy mudi, de nem mudi! - láthatóan nagyon kevés eséllyel. Tudjátok, mi az a kutyaszorító?
Nos, ez az!
És ma, amikor ezeket a sorokat felteszem az internetre, érkezett egy legújabb kishaver. Sajnos mostanában már késő este járunk le játszani, úgyhogy fénykép nem készült róla. Három hónapos és Zokninak hívják. A felmenői közt több fajta szerepelhet, mint a Kárpát-medencei népességében összesen. Annyi mindenesetre kiderült, hogy a vizet nagyon szereti. De reméljük, hogy ez egy labrador-ős génje és nem egy tőkehalé! Nagyon kajla, és még nem tud felugrani a párkányra se!
Pontosabban: eleinte nem tudott! De a tizedik nekifutásra összejött neki!
Na ezért nagyon jó iskola ez a mienk! Itt hamar meg lehet tanulni mindent, ami boldoggá tehet egy egészséges kiskutyát.
Csőváz, a héten még találkozunk!