Aggódtam az esti séta miatt. A Papa – így hívom a gazdámat, aki a névadó keresztapám is egyben – hajnalban horgászni ment. Így kissé bizonytalanná vált a délutáni séta. Pedig ez a nap fénypontja nálam. Egy óra, másfél óra rohangászás és küzdelem (nem vérre menő, nem kell megijedni!) a cimborákkal. Azt mondják, hogy nálam mindegyik nagyobb, de én ezt kétlem! Volt már rá eset ugyan, hogy a földre is kerültem, de a közmondás szerint nem az a legény, aki adja, hanem az, aki állja. Ráadásul ez csak egy csel a részemről. Olyankor alkalmazom, ha lanyhulni látszik a játék. A folytatáshoz kell egy kis sikerélmény a többi gyereknek.
Merthogy gyerekek vagyunk.
Legalábbis a legtöbben.
És ezért ugyanúgy játszunk, mint a farkas, vagy az oroszlánkölykök, akik így készülnek az életre. Ezért mosolyogjuk meg azokat, akik a hörgésekkel tarkított küzdelmeink láttán rögtön rendőrt hívnának. Vagy legalábbis az állatvédőket.
Idejében szólnék tehát: ez nem egy kutyaviadal, hanem mi így játszunk!
Érkezett ma egy új pajtás is. Rettentő félénk volt, nem lehetett vele játszani. Állítólag előző este találták a vaksötét Mechwart téren.
A Mechwart tér amúgy általában így néz ki.
.JPG)
A Papa szerint a város legszebb parkja.
Hát nem tudom, komoly összehasonlítási alapom nincs, mert én eddig csak itt jártam. Meg a Margitszigeten, néhányszor. Szépnek szép volt ugyan, de ott általában csak pórázon lehet közlekedni. Egyszer póráz nélkül szaladgáltam, és gyanútlanul odamentem valakihez. Kedves asszonynak látszott, az IQ meg egy kiskutya szintjéről nem látszik. Felvett, ölelgetni kezdett, majd lassan elindult velem a Sziget vége felé. Amikor a gazdám rettenetesen letolta, látszott rajta, hogy nem is érti, miért.
És ha én egy aranyos bernáthegyi lettem volna? Vagy egy póniló? Akkor is felvesz?
Úgyhogy most szólnék, hogy mások, nagyon aranyos kiskutyáit ne tessék ölbe venni!
A gügyögés sem egy olyan tevékenység, amiért az Akadémia meghívna minket a tagjai sorába, de az még elfogadható.
Szóval a tündibündizés, meg a pinkypudlizás az elmegy.
Az esti séta viszont pocsék volt. A park töksötét volt, a kutyakert nemkülönben. Pedig már péntek este jelezték többen is az Elektromos Műveknek, hogy valami gond lehet az áramszolgáltatással. Ennek immár öt napja. Azóta szóltak – gondolom én – még vagy párszázan. Ha én ennyi figyelmeztetésből nem értenék, buta kutyának tartanának. Így az esti séta a Központi Statisztikai Hivatal naposabbik oldalának a megtekintését jelentette.
