Charlie naplója

Október 16. vasárnap

Mivel mi úgy élünk itt a kutyakertben, mint egy igazi, baráti kör, szeretném lassan bemutatni egyenként az én kis és nagy barátaimat. Akiket már több fényképen is lehetett látni. A két legjobb és legrégibb barátom Bambusz lés Bogyó. De ez csak az abc-sorrend, a bemutatást Bogyóval kezdeném.

Ő itt Bogyó:

Bogyó - vagy ahogy a gazdája hívja, Bogyesz - egy kutya kislány. Felmenői ismeretlenek, születési helye úgyszintén.
Állítólag két fiú találta az akkor még egészen csöppnyi kutyakölyköt, egy miskolci parkban. Bár erről nem szól a fáma, először nyilván hazavitték, és megpróbáltak játszani vele. Már ahogy gyerekek szoktak apró állatokkal játszani, amikor kinövik a játék mackójukat. Ez ugyan nem mehetett így túl sokáig, ennek ellenére Bogyó, aki még egészen kis kölyök korában a helyi kutyamenhelyre került, azóta is tart a gyerekektől.
Nyilván nem véletlenül.
A menhely azután feltette a képét az internetre, ahol a jelenlegi gazdája felfedezte. És, ahogy ez a mesékben történni szokott, a leendő gazda azonnal kocsiba ült, mert érezte, hogy vagy ez a kiskutya kell neki, vagy senki!
És így lettek egymáséi: ásó-kapa és a velős csont válassza el őket!
Még annyit feltétlenül el kell mondanom Bogyóról, hogy egyszer itt a parkban rálépett egy darázsra. Már mondtam az üvegcserepekkel kapcsolatban is, hogy nekünk, kiskutyáknak nagyon kell vigyáznunk, hogy mire lépünk!
Hát, megesett a baj: Bogyó rálépett a darázsra, a darázs meg ezt zokon vette és belecsípett a talpába. Bogyó egy nagyot sikoltott, majd olyan szánalomra méltó sántikálásba kezdett, mint Doktor House az eddigi, hatszáznyolcvanhét folytatásban. Mindenki nagyon sajnálta. Volt, aki azonnal ecetes borogatásért szaladt volna, és volt, aki tejfölt javasolt gyógyírnak. A szomorúság minden esetre akkora lett, mit halottas házaknál, vidéken.
De, mint tudjuk, a létfenntartási ösztön a sorsüldözöttekben a legerősebb. Bogyó még hazafelé is sántikálva ment, de másnapra már láthatóan nem volt semmi baja.
A részvétet learatta, teltházas ismétlésre pedig már nem került sor.

Betettem ide egy képet Bogyóról, hogy mindenki értse, miért szeretjük. Miközben én Bambusz egyik hátsó lábát próbálom lerágni, ő engem támad hátulról. Ő az a kiskutya, aki majdnem olyan, mint amikor egy foxi megpróbál aranyos lenni.
Bogyónak viszont ez megy helyből is.
Nekifutásból meg pláne.
Aki egyébként nem látott még soha foxit (előfordulhat, Mehemet sem látott tehenet), az megnézheti itt ezt a kis rajzfilm-betétet. Van Foxi Maxinak tucatnyi jobb filmje az interneten, de csak ezt találtuk Csákányi László hangjával.
Ez azért fontos, mert a szinkronhang ezerszer jobb, mint az eredeti !

 https://www.youtube.com/watch?v=IMoJ2RVBkC0

Járt egyébként itt egyszer már egy foxi. Annyira rágyógyult egy talált, ócska teniszlabdára, hogy a gazdái végül a labdát beledobták az egyik, fonott szemétkosárba, ni. Nos, a kis foxi addig izmozott, amíg fejjel előre bele nem esett. Ha nem lett volna a helyzet annyira tragikus, hangosan röhögtünk volna rajta. Képzeljetek el egy kiskutyát, amint fejen áll egy fonott szemétkosárban, a lábával az ég felé kalimpál, és esélye sincs onnét kijönni. Megvallom, befelé azért jót vigyorogtunk rajta.
De félre a foxikkal: Bogyó nem az! Viszont egyszeri és megismételhetetlen!
Ja, a darazsakon meg bosszút álltunk.
Hogyan? Elmesélem.
Egy Sydneyben élő rokon receptje alapján készítettünk egy darázscsapdát. Sajnos már elég hűvös idők járták, így mi nem fogtunk vele 400 darabot, mint ő júliusban, odafent a Rózsadombon.
De azért nem maradtunk eredménytelenek!
Ha jövőre el szeretnétek készíteni egy ilyet, a következők szerint kell eljárni.
Vegyünk egy literes tejes-flakont! Azért jobb a tejes, mint az ásványvizes, mért szélesebb a szája. A flakon oldalát 20-25 helyen ki kell lyukasztani egy forró csavarhúzóval. Ezeken a lyukakon mennek majd be a darazsak. A lyukak elég nagyok ahhoz, hogy egy darázs beférjen, de ahhoz kicsik, hogy ki tudjon repülni rajtuk. Kimászni persze lehet, de azzal kevés darázs próbálkozik. Utána fúrunk a műanyag tetőre is egy lyukat, amelyen keresztül étfűzünk egy spárgát, amelyre akkora csomót kötünk, hogy a lyuk szélénél megakadjon. A spárga végére pedig kössünk fel egy darab csirkenyakat, vagy véres májat.
Nem ne tessék azt hinni, hogy a édesség jobb csalogató. Ezt csak azok hiszik, akik még nem tisztítottak halat, könyékig véresen egy horgásztanyán. A darazsak kilométerekről rárepülnek a vérre.
Amikor ezzel készen vagyunk, a flakont a harmadáig feltöltjük vízzel.Valahogy így:

Ez nem egy barátságos eljárás, a fáradt darazsak ugyanis egy idő után a vízbe esnek, majd megfulladnak. Végül a kupakot rácsavarjuk a flakonra, és a kilógó madzagvéggel felkötjük valahová, ahol darazsakra számítunk. Ahol sok darázs van, ott naponta-kétnaponta, a vízzel együtt bele kell önteni őket a vécébe. Nem egy kellemes eljárás, de hát mindennek vannak előnyei és ugyanúgy hátrányai is.
Ez egy olyan meccs, ahol nincs döntetlen!
A kész darázscsapda így néz ki (benne immár pár áldozattal).

Bosszút álltunk Bogyóért!
A nemes bosszúról elmondanék egy megtörtént legendát.
Amikor a magyarok Londonban 6:3-ra legyőzték az angolokat, a repülőn, Puskás Öcsi állítólag Stefan Zweig Stuart Máriáját olvasta. A meccs után hazafelé, amikor újra a kezébe vette a könyvet, csak ennyit mondott:
-Bosszút álltunk Stuart Máriáért.